Esti séta..

Nos végre itt az új rész :) Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után, most pedig nem húzom tovább az időt jó olvasást! 

xoxo, Timi

A nevem Samantha Annie Henderson.-nyújtottam kezem.-Örülök hogy megismerhetlek!-mosolyogtam. Ekkor lekapta szemüvegét én pedig lefagytam. E-ez Ő! El sem hiszem! Légzésem felgyorsult és a szívem is hevesebben vert. 
- A nevem Luke Robert Hemmings- mosolygott és kezet fogott velem.
Elpirultam mikor észre vettem hogy keze még mindig az enyémet tartja. Automatikusan a fogásra meredtem mire ő felbontotta azt és elpirulva vette elő telefonját.
Nem csináltam semmi őrültséget. Nem sikítottam csak mert itt állt előttem, nem ugráltam örömömben-habár tudtam volna- és nem is szorítottam halálra ölelésemmel. Ehelyett csak ott álltam előtte és a cipőmet vizslattam. Hmm, mint az álmomban. Csak annyi eltéréssel hogy itt az nem fog megtörténni.
- Elfogadnám a segítséged, haza kéne jutnom. Meg adom a számom.- nézett rám majd a képernyőre.
- Ugye nem baj?-kérdezte elvégre eléggé meglepődött fejet vághattam.

- Nem, dehogy!-szóltam majd feloldottam saját kütyümet.  

~*~

Már úton voltunk. Közben besötétedett így alig láttunk az orrunkig, egy-két sötétebb utcában. Egy lélek sem járt már arra amerre mi voltunk, elvégre, rég elhagytuk a város főbb központját. Eléggé el is fáradtam de ennek jelét próbáltam nem mutatni. 
Nem is értem miért adta meg a számát mikor nem is váltunk szét. De azért örülök neki, na nem mintha bármikor is rá mernék írni. Ahhoz túlságosan nyuszi vagyok. 

Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Feszült volt a légkör. Egymás mellett, egyszer-kétszer egymásra tekintve- ekkor mindig egymás szemeibe ütköztünk így el is fordítottuk tekintetünket- haladtunk el az utcákon. Nagyon késő volt már, fél tíz. Este tízig pedig már a koleszban kell lennem, mert nem engednek be. Még sem szóltam Neki erről. 
Ekkor megpillantottam három egymás mellett álló alakot, akik kétségbe esetten forgolódnak, de egy lépést sem mozdultak. Mikor az egyik körbe fordította fejét megláttam egy színes tincset. Meghúztam Luke pulcsijának szélét mire ő rám nézett.

- Valami baj van?- kérdezte. 

- Nem őket keressük?- mutattam azokra a srácokra akik felfigyeltek beszédünkre és fürkészték tekintetünk. 

- De! Ők azok!- szólt vidáman a fiú majd elindult barátai felé engem magamra hagyva. Nekik rontott és átkarolta őket. Valamit beszélt nekik de ahhoz hogy hallhassam közelebb kellett volna lennem, ehelyett én inkább megfordultam és távolabb lépdeltem. 

- Várj!- hallottam egy hangot majd egy kéz ragadt az enyémre. Értetlenül fordultam meg.

El engedte kezem majd elkezdte.

- Köszönöm a segítségedet, meg tudnám hálálni valamivel?- néztek rám kedves s kék szemei.

- Nem kell, igazából nem sokat segítettem azzal hogy melletted lépdeltem!- szóltam majd az órára néztem ami már tíz óra és huszonkét percet mutatott. A francba!- Illetve..nem tudom hogy kérjelek meg..öhm..tudod mit semmi!- néztem el. 
Cikáztak a gondolataim. Egy rajongó vagyok, és ezt ő is tudhatja. Nagyon hülyén venné ki magát ha megkérném had aludjak nála. Keresek valami megoldást.. majd alszok a kukák mellett. Hideg és kényelmetlen fekhelyemre gondolva megborzongtam.
- Ki vele!- mosolygott rám.
- Nem fontos..-mondtam félénken.
- De tudni karom!- erősködött. Nahát nem is tudtam hogy tud ilyen akaratos is lenni.
- Tízre a koleszban kellett volna lennem de már elkéstem.- Nyomtam arcába a telefonom képernyőjét.- Ennyi az egész. Most pedig ha nem bánod, elbúcsúznék.- mondtam majd megfordultam. 
- Várj még!- szólt és újra maga felé fordított.- Aludj ma nálunk.- ejtette ki a szavakat én meg kikerekedett szemekkel bámultam rá miközben oda jött Calum és Michael. 
- Szerintem is. Ennyivel már csak tartozunk neked miután ennyi ideig foglalkoztál ezzel itt.- bökött Calum szőke barátja felé.
- Igen! Ez csak természetes.- szólt a színes hajú és rám mosolygott.
Ashton  is oda jött majd végig nézett rajtam. 
- Ne félj, nem harapunk!- mosolygott reakciómon. 
- Hát nem is tudom..
- Akkor hol tervezted, hol alszol? A kukák mellett?- kérdezte nevetve Luke. Erre a kérdésére felkaptam a fejem és rá néztem.
- Most komolyan ezt tervezted?- nézett rám furcsállva a többi.
- Igen..- nevettem el magam.
- Na jó, nincs vita jössz velünk.- majd karon ragadott és elindultunk. 
Próbáltam ellenezni az ötletüket de nem hagytak. Csak jóízűen röhögtek erőlködéseimen, mikor már annyira ráncigáltam a karomat hogy a vállára kapott. Ebben a pozícióban a mögöttünk haladó Ashtont és Michaelt láthattam, de egy szót sem szóltam hozzájuk. Hallgattam beszélgetésüket, és vártam hogy lábaim újra találkozhassanak a talajjal.

~*~

- Letennél végre?- szólaltam meg húsz percnyi séta után. 
- Mindjárt ott vagyunk.- válaszolt.
- Ezt mondtad húsz perccel ezelőtt is.
- De most komolyan is gondoltam.- majd ezt végig mondva letett egy ajtó előtt.
- Köszönöm..-mondtam bizonytalanul majd végig néztem a csapaton. 
- Kerülj beljebb!- szólalt meg Ashton, majd kinyitotta az ajtót.
- Amúgy, hogy akadtatok egymásra?-kérdezte még mindig a göndör amíg néztük a többieket ahogy röhögve szétszélednek a lakásban.
- Hát.. bejött az edző terembe ahol tánc órám volt.- nem mertem a szemeibe nézni, nagyon feszélyezve éreztem magam és nem mozdultam helyemről. Táskámat szorongatva álltam ott.
- Huh, te táncolsz?- nézett rám mosolyogva.
- Hát igen de nem vagyok valami..- itt félbe szakított Luke.
- Igen és nagyon tehetséges!- mondta.
- Igazán?- kérdezték a többiek.
- Nem, dehogyis..- mondtam szerényen.
- Mutass valamit!- mondta Michael. 
Nem akartam előttük táncolni. Senki előtt sem táncoltam még. Nem mernék. Szótlanul álltam ott és hallgattam a néma csendet.
- Jó, ha nem szeretnél nem kell!- mondta mosolyogva Calum.
- Viszont akkor fifáznod kell velem!- mondta megint a csapat legbohócosabb tagja. 
- Ezer örömmel!- szóltam mire mindenki jobb kedvre derült. Levetettem kockás ingem és a táskámmal együtt a földre dobtam. Oda rohantam a kanapéhoz és oda leülve Michael a kezembe nyomta a kontrollert és a többiekkel együtt elnevették magukat mikor meglátták a pólómat. Többet fel nem veszem az biztos!

~*~

- Ezt nem hiszem el! Nem fogok többet ezzel játszani!- szólalt meg Michael, majd a földhöz dobta a kontrollert. Hát igen már ötödszörre én nyertem.
- Hogy-hogy ilyen jól játszol?-folytatta.
- Nem tudom. Biztos azért mert fiú testvérem van.- válaszoltam egyszerűen.
- Értem, de ez akkor sem ér.-vágta be a durcásat. A többiek csak nevettek rajtunk. Ekkor látványosan ásítottam, igen csak fáradt voltam. 
- Szeretnél aludni?- kérdezte Ashton.
- Hát ha nem probléma.- szóltam.
- Akkor gyere.- követtem, érdekes módon pedig Luke-ot már nem láttam a terepen. Biztos alszik már. 
Bementünk egy szobába ahol leültetett az ágyra és a kezembe nyomott egy hosszú pólót.
- Ez jó lesz alvósnak?
- Persze! Nagyon szépen köszönöm..-nem mertem megszólítani így csak elhallgattam.
- Ashton.- javított ki.
- Ashton.-mondtam.
- De te szólíthatsz Ash-nek is.- nevette el magát. Én is nevettem majd elbúcsúztunk és én lefeküdtem arra az ágyra ahol eddig ültem. Nem láttam sok mindent, sötét volt a szobában. Ekkor pedig elnyomott az álom.

~*~

Nem tudom hány óra lehetett, de még mindig sötét uralkodott a szobán. Kintről beszűrődött ugyan a pislákoló lámpa fénye, de nem sokat segített. A makulátlan csendet is annak a lámpa oszlopnak halk zúgása törte meg. 
Telefonomért nyúltam-hogy megnézhessem mennyit mutat, és hogy valamivel elfoglalhassam magam, mert már nem voltam fáradt-, de eszembe jutott hogy azt a táskámban hagytam. Így felültem az ágyon majd onnan elrugaszkodva indultam ki a szobából. 
Síri csend uralkodott mindenütt. Csak a légzésemet hallottam. Végig értem a folyosón amit szőnyeg borított. Ekkor valami keménynek ütköztem ami megfogta két vállam hogy ne essek el. Elsőre azt hittem hogy a fallal találkoztam, és bárcsak úgy lett volna..

- Jól vagy?- szólalt meg halkan az alak és így rögtön rájöttem hogy ki az. 

- Persze.-mondtam suttogva...